50 dkg lencse, 50 dkg savanyú káposzta, 30 kg füstölt hús, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, babérlevél, 3 szál sárgarépa, 1 db cseresznyepaprika, borsikafű, 20 dkg kolbász, 2 dl tejföl, só, bors, citromlé, petrezselyem, 1 db krumpli.
A lencsét előző este megmossuk, beáztatjuk hideg vízbe.
A füstölt húst vízbe téve felforraljuk és néhány percig főzzük, majd leöntjük róla a vizet, lehűtjük, és felhasználásig a hűtőbe tesszük. A főzőlét majd később használjuk fel.
Ezután feldolgozzuk a káposztát. Először bő vízzel átmossuk, és apróra vágjuk. Közben forró olajon megfonnyasztjuk a felszeletelt vöröshagymát, hozzáadjuk a káposztát, a babérlevelet, fűszereket,a krumplit, majd a főzőléből annyit adunk hozzá, hogy ellepje, fedő alatt puhára főzzük.
Ezt követően a lencsét az áztatólében feltesszük főni, egyúttal belekeverjük a szeletelt sárgarépát, a fokhagymát, a csípős paprikát, a borsikafüvet, és az egészet puhára főzzük. Ezzel egyidőben a füstölt húst felszeleteljük, a kolbászt felkarikázzuk és a lencsével együtt a káposztához adjuk, és felöntjük a maradék füstöltlével.
Amikor az étel minden összetevője megfőtt, összekeverjük egy nagy tálban, majd mély tányérokba szedjük. Tejföllel leöntjük. Paradicsommal díszítjük.